← VISSZA A FŐOLDALRA

Cégünkről

Üdvözöljük az AM Group honlapján!

AM Group – Megoldások szinte bármilyen hirdetési igényre

Széles eszköztárunkkal képesek vagyunk kielégíteni mind az FMCG, mind az SMCG, mind pedig a pharma szektor hirdetési igényeit. Ebben országos lefedettségünk és széles fogyasztói réteget megszólító hálózataink vannak segítségünkre. Cégcsoportunk egyik tagja, az AM Indoor A/1-es medical indoor helyszíneken található hirdetési felületekkel, másik tagja, a közterületi média egyik legújabb szereplője, Greenstreet robogókkal, míg a KEIOK Kft. online, illetve orvos-oktatásokon való megjelenési lehetőségekkel, rendezvényszervezéssel és hostess szolgáltatásokkal áll megrendelőink rendelkezésére, amelyekről bővebb információt a szolgáltatásaink menüpont alatt találhatnak.

Rólunk

Cégünk eddigi, mintegy 13 éves működése alatt sok tapasztalatra tett szert az indoor és outdoor média területén és ezt a 2008-as év folyamán elkezdte kamatoztatni az ügynökségek körében is.

Indoor hálózataink és eszköztárunk országos kiépítése során az első években az egészségtudatos termékek, szolgáltatások forgalmazóival és gyártóival dolgoztunk. Folyamatos fejlesztéseink eredményeképpen mára egy olyan portfolióval állunk partnereink rendelkezésére, amely valamennyi szegmens figyelmét joggal keltette fel. Ilyen például a bank- és pénzügyi, a biztosítási szektor, az FMCG, a telekommunikáció szereplői, és még sok más.

Outdoor hálózatunk újdonsült tagjai a Greenstreet robogók, a magyar közterületi média legújabb, látványos és figyelemfelkeltő szereplői. A több robogóból álló, konvojban közlekedő motorok feltűnést keltenek az utcákon, minden járművön kétoldalú megvilágított hirdetőfelület áll a hirdetők rendelkezésére.

Az AM Hungary küldetése

Az AM Hungary kiemelten fontosnak tartja és mindent megtesz azért, hogy a mai rohanó világban ráébressze az embereket arra, amit már ükapáink is tudtak: az egészség és a környezettudatosság a legfontosabb.

Mivel indoor felületeink nagy része egészségügyi intézményekben található, jelentős segítséget tudunk nyújtani a hazai – többségében nem a legjobb anyagi helyzetben lévő – kórházaknak, rendelőintézeteknek, háziorvosoknak. Rajtunk keresztül megrendelőink is támogathatják ezt a szektort, hiszen minden ilyen jellegű intézményben elhelyezett hirdetési felületen futó kampány bevételéből jelentős részt juttatunk el az érintett kórházaknak, rendelőknek.

Egészségtudatos médiaként azt is fontosnak tartjuk, hogy időről időre betegtájékoztató és más figyelemfelkeltő, információs anyagokkal segítsük az orvosok munkáját, és az általunk elért fogyasztók egészségesebb életét. Greenstreet járműveink kiválasztásánál szempont volt a minimális szennyezőanyag-kibocsátás, hogy minél jobban csökkentsük a reklámozás területén a természeti környezetre gyakorolt káros hatásokat, vagyis az ökológiai lábnyomot.

← VISSZA A FŐOLDALRA

Szolgáltatások

Az AM Indoor eszközök

Az AM Indoor elsősorban egészséghez kapcsolódó helyszíneken működik A/1-es plakátfelületekkel. Jelenleg az ország 279 településén vagyunk jelen, több mint 5 ezer felülettel.

Mivel eszközeink jelentős része várótermekben van elhelyezve, a kreatívok megfigyelésére, áttanulmányozására sokkal hosszabb ideje van a fogyasztóknak. Ezt segíti a szinte teljesen reklámzaj-mentes, ingerszegény, hiteles környezet is. Az üzenet nem csupán plakáton, hanem hazavihető formában, szórólapon is kommunikálható. Hálózataink segítségével a tömeges elérés éppúgy lehetséges, mint a célzott kommunikáció.

A1 poszter

Méret: 594 x 840 mm;
Eszközök száma: 25 859;
Lefedett települések száma: 260

Leaflet

Méret: 99 x 210 mm;
Eszközök száma: 33 397;
Lefedett települések száma: 279

Termékminta:

Igény szerint: A Greenstreet eszközei. A nagy feltűnést keltő, konvojban közlekedő robogók szabadon közlekedhetnek bárhol és bármikor (nappal vagy éjszaka, buszsávban, rendezvények körül, megszabott útvonaltervhez kötötten, parkolhatnak közterületen és szórhatnak termékmintát, szórólapot)

Az utánfutóban található megvilágított plakát méretei: 965*1365 mm. (kifutó nincs).

A motorok brandingelhetők, igény szerint lehetőség van az utánfutókon egyedi felépítmények kialakítására is. Bővebb információt a www.greenstreet.hu weboldalon talál.

Indoor monitoring:

C-Test: utólagos kampány-hatékonyság mérési rendszer

A C-Test lehetőséget biztosít kampányok, hirdetők, szegmensek elemzésére, egymással való összehasonlítására és hatékonyságának vizsgálatára.

A havi rendszerességű C-Test hatásvizsgálat, célja hogy az Indoor, Instore és az Ambient reklámfelületeken megjelenő kampányok hatásvizsgálatai egységes sztenderd rendszerbe kerüljenek. Az adatfelvétel módja: A havi kutatás kérdezése on-line panelen történik A plakátok színes digitális formátumban jelennek meg a képernyőn. A C-test mutatói: észlelés ,teljes azonosítás, pontos azonosítás ,teljes tévesztés, tévesztés, teljes tetszés, tetszés ,teljes nemtetszés, nemtetszés ,teljes aktivizálás ,aktivizálás, vásárlás ösztönzés, BTL index.

A KEIOK szolgáltatásai

A Közép-Európai Innovációs és Oktatási Központ Kft. rendezvények szervezésével, kreditpontos orvostovábbképzéssel, egészségügyi online felületekkel, és hostess szolgáltatásokkal áll a megrendelők rendelkezésére.

A KEIOK (Közép-európai Innovációs és Oktatási Központ Kft). az AM csoport tagjaként, és a Semmelweis Egyetem validált tanfolyamszervezőjeként 2004. óta szabadon választható kreditpontos szak- és háziorvos továbbképzéseket, gyógyszerész konferenciákat, nővér és asszisztens képzéseket akkreditál és bonyolít le . Bővebben: www.keiok.hu

← VISSZA A FŐOLDALRA

Referenciák

Indoor kampányok referenciáinkból

X-Epil kampány

Országos, 1 hónapos kampány, célcsoport 15+ nők. Alkalmazott felület mennyiség: 150db. Kampány eredmény: Az IPSOS BTLTest eredményei alapján az X-epil kampány a 15+ életkor célcsoport viszonylatában 54%-os vásárlásösztönző hatást ért el.

X-epil kampány

Nestlé Walmark Proenzi3 kampány

Országos, 2 hónapos kampány, 200 helyszínen. Célcsoport a porcproblémákkal küzdők csoportja. Az IPSOS BTLTest analízise szerint a kampány a 15+ lakosok körének 16,3%-át értük el, körükben 64,6%-os vásárlásösztönző értéket produkáltunk.

Nestlé Beba kampány

Országos, 2 hónapos kampány, 130 plakáttal és hozzátartozó szórólapokkal. Célcsoport: kismamák, várandós nők, illetve 0-2 éves korú gyermeket nevelők. Az IPSOS BTLTest-je alapján a kampánnyal a 15+ női célcsoport 25%-át tudtuk elérni és körükben 54,4%-os vásárlásösztönző értéket produkáltunk.

Beba kampány
← VISSZA A FŐOLDALRA

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben bármilyen információra lenne szüksége, kérjük vegye fel értékesítőinkkel a kapcsolatot a elérhetőségek bármelyikén és munkatársaink készséggel válaszolnak Önnek.

AM Indoor + Greenstreet

Az együttműködés menete: az ügyfeleinktők kapott brief alapján szakértőink kidolgozzák a legmegfelelőbb médiamixet eszközeinkből, amelyet kutatásokkal támasztanak alá. A megrendelést követően a nyomdai kivitelezéssel sem kell bajlódnia az ügyfélnek, ha igényli ezt is átvállaljuk. Profi logisztikai csapatunknak köszönhetően megrendelőink biztosak lehetnek abban, hogy hirdetéseik időben, és a megfelelő helyeken kerülnek kihelyezésre.

Elérhetőségeink

AM Group – A.M. Hungary Kft.
1126 Budapest, Tóth Lőrinc u. 31.
Tel.: +3612250785
Fax: +3612250784
E-mail: info@indoorsales.hu